Népszerű szlogenek – vajon tényleg igazak? 3. rész: “Engedd el!”

Ez a “Népszerű szlogenek – és ami mögöttük van” sorozatunk harmadik része. Most néhány héten át csupa olyan menő szlogennel és idézettel foglalkozunk majd, amelyek manapság rendkívül népszerűek és sokan posztolják, mondják, vallják őket, de a való életben történő megvalósításuk, hát hogy is mondjam… komoly kihívásokba ütközik. Megnézzük, hogy eredetileg mit is jelentettek ezek a ma sokszor félreértelmezett gondolatok, és vajon tényleg jó ötlet-e követni őket?

Az előző bejegyzésben körbejártuk a “Gondolkozz pozitívan!” mondat valódi jelentését, és a szlogen félreértésének a veszélyeit is. Most pedig nézzünk meg egy olyan mondatot, amelyet manapság szinte mindenki mond olykor-olykor, és sokszor olyan helyzetekben is elhangzik, amikor nem kellene. Ez pedig az “Engedd el!”

Mire is szoktuk mondani ezt manapság? Hát, szinte mindenre. Engedd el ezt a témát, engedd ez azt az embert, engedd el a ragaszkodásaidat, a fájdalmaidat, a múltadat… azaz engedj el mindent, és akkor majd jó lesz Neked.

De vajon tényleg olyan jó lesz Neked az, ha mindent elengedsz, ami Számodra fontos?

És vajon lehetséges egyáltalán ennyi mindent elengedni?

Kezdjük az első kérdéssel. Miért olyan népszerű manapság ez a javaslat? Miért lesz az jó Neked, ha elengedsz bizonyos dolgokat, embereket, ragaszkodásokat?

A válasz kézenfekvő: mert akkor nem fogsz többet szenvedni. Ha elengeded azt a dolgot vagy személyt, akihez annyira ragaszkodsz, akkor elengeded az ehhez kapcsolódó fájdalmat is, és kész, nincs több fájdalom, probléma megoldva. Egyszerű, nem?

Hát, annak hangzik… csakhogy a valóság ennél egy picit összetettebb.

Ha ez valóban ilyen egyszerű, akkor vajon miért nem tudják ezt a legtöbben ilyen könnyedén megcsinálni?

Azért, mert ha elengedjük a ragaszkodásunk tárgyát, attól még maga a ragaszkodás Bennünk marad, csak új tárgyat keres magának.

Hát akkor engedjük el magát a ragaszkodást is!

Jó ötletnek hangzik, csakhogy ez sem ilyen egyszerű. A ragaszkodás ugyanis a lelkünk része. Olyan, mint a kezünk vagy a lábunk. A ragaszkodás segítségével kapcsolódunk más élőlényekhez és dolgokhoz, elvekhez és gondolatokhoz, emlékképekhez és jövőbeli célokhoz. Hiszen nem csupán önmagukban létezünk a világban, egy izolált szigetként, hanem ezer szállal kötődünk másokhoz. Ha elengednénk minden ragaszkodásunkat, akkor nem a fájdalomtól szabadulnánk meg, hanem – elvágva ezeket a lelki kötődéseket – a saját lelkünk esne szét, és az eddigi szenvedélyeink helyét átvenné a nihil: egy üres, élettelen állapot, ahol semminek sincs se célja, se értelme, se értéke, ahol nincs kitörő öröm és nincs lángoló szenvedély, ahol mindegy mindegy és semmi sem érdekel; ahol csak elvegetálunk a nagyvilágban, de nem élünk igazán.

Biztos, hogy ezt akarjuk? Szerintem nem.

És most nézzük meg a második kérdést is:

Lehetséges egyáltalán ennyi mindent elengedni?

A rövid válasz: NEM. Mert mire vágyunk valójában, amikor azt mondogatjuk, hogy “engedd el”? Én úgy látom, arra, hogy az elkerülhető fájdalmaktól meg tudjunk szabadulni.

Mi az elkerülhető fájdalom? Az, ami felett nekünk 100%-os döntési kontrollunk van.

Akkor tehát van nem elkerülhető fájdalom is, igaz?

Bizony van. Vannak dolgok, amik felett nincs 100%-os kontrollunk, ezért nem pusztán rajtunk múlik az, hogy ezek a dolgok az életünk részei-e vagy sem. Mire gondolok itt? Például: traumatizáló élmények. Múltbeli sérülések. Egy szeretett személy elvesztése. Egy állandó betegség. Egy fájdalmas örökség. Ezek az életünk részei, de nincs felettük 100% kontrollunk, ezért elengedni sem tudjuk őket csak úgy.

Éppen ezért ilyenkor nem működnek azok a javaslatok, amiket manapság gyakran hallani, hogy “engedd el a múltat” meg hogy “engedd el a fájdalmat!” Vagy ami ma divatos mondás, főleg spirituális körökben: “engedd el az egódat!” Nem, nem tudjuk elengedni sem a múltunkat, sem a fájdalmunkat, az egónkat meg főleg nem. Ez nem így működik. A múltunk, a fájdalmaink és az egónk a mi részeink. És ahogy nem tudjuk elengedni a saját kezünket vagy lábunkat se, mert azok a testünkhöz tartoznak, ugyanígy a saját lelkünk részeit sem tudjuk csak úgy elengedni.

Akkor miket tudunk mégis elengedni?

Az elkerülhető fájdalmakat, amik felett 100% kontrollunk van. Nézzünk most meg ezek közül néhányat.

– Negatív gondolatok önmagunkról. “Ronda vagyok, buta vagyok, nem tudom megcsinálni” stb. Ezeket a gondolatokat valóban el tudjuk engedni, és másfajta gondolatokra cserélni őket. Bármikor dönthetünk úgy, hogy: “rendben van, mostantól kezdve nem mondok ilyeneket magamnak, hanem inkább olyanokat mondok, hogy jól nézek ki, gyorsan tanulok, meg tudom csinálni.”

Próbáld ki: mondd most magadnak mindkétféle mondatot! Érzed a különbséget? Milyen érzés ezeket mondani magadnak?

– Negatív gondolatok másokról. “Jaj itt ez a gáz alak, hú őt nem bírom, már megint hogy viselkedik, te jó ég” stb. Ezek a gondolatok is bármikor lecserélhetőek. “Jól van, hát ő is ember, ő is a tőle telhető legjobbat nyújtja, neki is megvannak a maga bogarai, hát Istenem, mindenkinek vannak néha rossz napjai…” Érzed, mennyire más érzés ilyesmiket gondolni egy másik emberről?

– Régi szokások és berögződések. Ez már egy kicsit nehezebb ügy, mert a szokások bizony makacs dolgok. Plusz a szokásokat nem egyszerűen csak elengedni vagy lecserélni kell, hanem szisztematikusan átírni. Ez már egy kicsit több meló, mint a gondolataink irányítása, de tudatos odafigyeléssel és rendszeres gyakorlással meg lehet csinálni. Ha pedig sikerül régi rossz szokásokat elhagyni és új, hasznos szokásokat bevezetni (állítólag legalább 66 nap kell ahhoz, hogy egy új szokás stabilizálódjon), onnantól kezdve már könnyebb dolgunk van, mert a szokások automatikussá válnak, és átveszik az irányatást a mindennapi rutinjaink felett.

– Neheztelés. Na ez már egy keményebb dió. Egy ilyen mélyen gyökerező negatív érzést elengedni, ehhez komoly belső munka kell. És ez sokszor fájdalmas. Ugyanis a neheztelés mindig ahhoz a gondolathoz kötődik, hogy “Te tartozol nekem, és még nem adtad meg az adósságodat”. Ez az adósság lehet érzelmi tartozás is, sőt a legtöbbször erről van szó: “én annyi mindent megtettem érted, te pedig milyen hálátlanul viselkedsz!” Tehát ha el akarjuk engedni a neheztelést, akkor el kell engednünk az illető (vélt vagy valós) adósságát is. Azaz el kell fogadnunk azt a tényt, hogy ezt az “adósságot”, amivel szerintünk a másik ember tartozik nekünk, mi valószínűleg már sosem fogjuk megkapni tőle. Ha ezt a tényt el tudjuk fogadni, és ezzel a helyzettel meg tudunk békélni, akkor valóban el tudjuk engedni a neheztelésünket, sőt ezen érzés helyébe ilyenkor beléphet a megbocsátás is.

– Ragaszkodás egy bizonyos kimenetelhez. Ez is kapcsolódik az előző ponthoz, de kiterjeszti azt minden helyzetre. Amikor neheztelünk valakire, akkor ragaszkodunk ahhoz a kimenetelhez, hogy “add meg nekem azt, amivel tartozol!” A ragaszkodás egy bizonyos kimenetelhez azt jelenti, hogy elvárom, hogy a dolgok egy bizonyos módon alakuljanak – és ha végül mégsem úgy alakulnak, akkor elégedetlenkedem, békétlenkedem, neheztelek másokra, azaz nem fogadom el a valóságot. Ilyenkor sokat tud segíteni az, ha veszek egy nagy levegőt és azt mondom: “akármi is lesz, én azt elfogadom.” Csak ennyi. Már ettől az egy mondattól is csillapul a szorongás, csökken a feszültség, a lélek ellazul és megnyílik az élet végtelen lehetőségei felé 🙂

Neked milyen dolgok elengedése jelent nehézségeket?

Ha úgy érzed, hogy szívesen vennél igénybe szakmai segítséget az elengedés gyakorlása és az önbizalmad megerősítése terén, akkor itt tudsz jelentkezni nálam egy személyes beszélgetésre:

Ezeket olvastad már?

Kollár Anna vendégposztja: “Azt akarom, hogy ezt minden NŐ tudja”

Ez most egy nagyon különleges blogbejegyzés lesz, ugyanis ez egy vendégposzt: nem én írtam, hanem Kollár Anna self-love coach, aki – hozzám hasonlóan – coach-ként…

A valódi önbizalom elérése

Vajon hogyan lehet valódi önbizalomra szert tenni? Nem csak egy ideig-óráig tartó jó érzésre, hanem egy valódi, szilárd magabiztosságra, amelyből semmiféle külső körülmény nem tud…

“Mi az én életcélom?” – 15 kérdés, ami segít megtalálni az életcélodat

Az egyik nagy kérdés az életben, ami mindenkit foglalkoztat, különösen a fiatal, 15 és 35 év közötti korosztályt: vajon mi az én életem célja? És…