Hogyan segít a sötét oldalad elfogadása jobban szeretni önmagadat?

“Micsoda? Hogy én fogadjam el a sötét oldalamat? Hát nem pont az lenne a lényeg, hogy igyekezzek megszabadulni ezektől a negatív érzésektől? Nem éppen azáltal fogok jobb emberré válni és jobban szeretni önmagamat, hogy ezeket a sötét dolgokat kiirtom magamból?”

Benned is hasonló gondolatok ötlöttek fel a cím kapcsán? Nem csodálom. A legtöbb ember ezt a folyamatot éppen fordítva képzeli el, mint ahogyan ez valójában zajlik. 

Hogy miért? Ennek több oka is van. Az egyik pl. a ma igen népszerű – és sajnos sokszor félreértett – “pozitív gondolkodás” felfogása. Egy másik oka ennek a gondolkodásnak maga a szocializálódás természetes folyamata. Erről bővebben később.

De kezdjük az elején: a sötét oldalunkkal. Ezt az oldalunkat pszichológiai szaknyelven árnyékszemélyiségnek nevezzük.

De mi is az az árnyékszemélyiség? És vajon mindenkinek van egy ilyenje?

Röviden: az Árnyék önmagunk azon része, amelyet nem fogadunk el, amelyet elutasítunk, és ezért ezeket a tartalmakat a tudattalanunk sötét szobájába száműzzük. Az Árnyékot képezik mindazon érzéseink és indulataink, amelyeket nem vállalunk fel mások előtt, sőt a legtöbbször önmagunk előtt sem. Az Árnyék sötét szobájában lapul például sokféle félelem és szorongás, de ide kerül a harag, a gyűlölet, az irigység, a féltékenység, a bosszúvágy, a rombolásvágy, a hatalomvágy, a kapzsiság, a bűntudat, a szégyen, a fájdalom, a kétely, bizonyos szexuális vágyak, különböző hajlamok és szándékok, sőt még bizonyos tehetségek és személyiségvonások is, ha azokkal kapcsolatban azt tanultuk meg gyerekkorunkban, hogy azok “rosszak” vagy nem kívánatosak a világ számára.

És igen, mindenkinek van egy árnyékszemélyisége. Ez az emberi léttel jár.

Hogyan alakul ki az árnyékszemélyiség?

Szépen fokozatosan alakul ki, és a környezetünk formálja. Amikor megszületünk, mindannyian teljes emberként jövünk erre a világra, akiben még nem vált szét a tudatos és a tudattalan tartomány. Mivel azonban mindannyian egy bizonyos szociális közegbe születünk bele, ezért nagyon gyorsan megtanuljuk a környezetünkben élő emberektől azt, hogy mely dolgok elfogadhatóak és melyek elfogadhatatlanok, és ezt az értékrendszert idővel szépen mi is magunkévá tesszük. Ezért amit a környezetünk elfogadhatatlannak ítélt (és pl. elutasított vagy megbüntetett minket érte), azt mi is annak ítéljük, és igyekszünk azt távol tartani magunktól.

Ez az “elfogadhatatlan” dolog sok minden lehet, pl. viselkedéses mintázatok, érzések, vágyak, képességek, gondolatok, személyiségvonások, tulajdonságok, sőt akár még testi jellemzők is.

Tehát gyermekként szépen lassan megtanuljuk, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket a környezetünk elutasít, és ezeket aztán mi is elutasítjuk magunkban. Ezt pedig többek között úgy tudjuk megtenni, hogy a tudattalanunk sötétjébe száműzzük ezeket a lelki tartalmakat.

Tehát a nemkívánatos elemeket a szőnyeg alá söpörtük, így amit nem látunk, az nincs is, akkor probléma megoldva, nem igaz?

Ezzel csak az a gond, hogy amit a tudattalanba száműztünk, az ettől még nem tűnt el, hanem nagyon is él, sőt mocorog, és minél inkább próbálunk tudomást sem venni róla, ő annál hangosabban dörömböl, és a figyelmünket követeli. Ez a “dörömbölés” aztán különböző módokon kerülhet a felszínre: látszólag a semmiből felbukkanó gondolatok vagy érzések útján, testi tünetekben, visszatérő szorongásokban, rémálmok formájában, vagy éppen a külvilágban zajló események tükrözik vissza nekünk a tudattalanunkban zajló folyamatokat.

Ez utóbbi igen gyakran megtörténik. Ha pl. valaki sokszor ideges, ezer dolog irritálja, és úgy gondolja, hogy a világ tele van ellenséges szándékú emberekkel – ezek mind komoly jelzések arról, hogy az Árnyéka nagyon szeretné, ha az illető végre foglalkozna már vele egy kicsit.

De miért félünk ennyire a saját Árnyékunktól?

Egyrészt azért, mert fájdalmas élményeink kötődnek hozzá, és mivel emberek vagyunk, a fájdalomtól mi mindig távolodni igyekszünk, nem pedig közelíteni felé.

Másrészt azért, mert nem ismerjük a saját Árnyékunkat, és emiatt téves elképzeléseink vannak róla. Pl. azt gondoljuk róla, hogy egy rossz, gonosz, sötét szándékú lény, akit ha szabadjára engednénk, akkor átvenné az irányítást és kontrollálhatatlanná válna. Kb. mintha egy feldühödött szörnyeteg szabadulna ki a ketrecéből.

Harmadrészt pedig azért, mert attól tartunk, hogy ha elfogadnánk a saját Árnyékunkat, akkor ezzel elfogadhatónak minősítenénk a saját “rossz” oldalunkat, és ezzel mi magunk is “rossz emberekké” válnánk. És akkor már nem csak a környezetünk fordítana hátat nekünk, hanem mi magunk sem kívánnánk tovább együtt élni saját magunkkal.

Pedig ezek csupán tévképzeteken alapuló félelmek. Az igazságtól mi sem áll távolabb.

Az igazság az, hogy az Árnyékban lappangó érzések és indulatok nem rosszak, és Te sem vagy rossz ember amiatt, mert ilyen érzések kavarognak Benned.

Továbbá: ezek az indulatok igenis kontrollálhatóak! De ahhoz először meg kell ismernünk őket, mert csak így válunk képessé arra, hogy aztán tudatosan uralhassuk és irányíthassuk őket.

Csak azt tudjuk uralni, amit már ismerünk. A megismerés első lépése pedig a pontos megfigyelés: az objektív, tényszerű, ítélkezésmentes megfigyelés. Ehhez pedig tudatos jelenlét kell a részünkről, és egy szeretetteljes, elfogadó hozzáállás.

De mégis hogyan fogadjam el ezeket az érzéseket magamban, amikor valahol én is elfogadhatatlannak tartom őket?

Képzeld el ezt az egészet úgy, mintha a “rossznak” bélyegzett érzéseid és vágyaid beszélnének hozzád. Harag… Szégyen… Irigység… Bűntudat… Félelmek… Rombolásvágy… Gyűlölet… Megmagyarázhatatlan vonzódás bizonyos dolgokhoz vagy emberekhez… mit akarnak mindezek megmutatni Neked? Mit akarnak ők üzenni Neked? Mert az biztos, hogy valamilyen fontos dologra akarják felhívni a figyelmedet – elsősorban arra, hogy egyáltalán vedd észre őket és foglalkozz velük, ne száműzd őket a tudattalanod sötét szobájába, pusztán a félelmeid miatt.

Valójában ezek a lelki tartalmak pontosan arra vágynak, amire kisgyermekként Te is vágytál és nem kaptad meg teljesen: elfogadásra. Megértésre, meghallgatásra, és szeretetteljes elfogadásra.

Ők valójában régi sérülések – álruhában. Gyermekkori sérülések és fájdalmak, akik csupán szeretetre vágynak.

Amikor ezek az érzések feljönnek Benned, olyankor a Te belső Gyermeked érzi azt, hogy “engem nem szeretnek, én rossz vagyok, én nem vagyok elég jó így, ahogy vagyok, nem vagyok méltó a szeretetre”.

Te mit szólnál hozzá, ha egy kisgyerek ezt mondaná Neked? Mit mondanál neki? Mit tennél vele?

 

De ha elfogadom az Árnyékomat, akkor én nem válok majd emiatt rossz emberré?

Dehogyis! Épp ellenkezőleg! Ha ezt megteszed, attól Te nem rosszabb ember leszel, hanem bölcsebb, elfogadóbb, és sokkal, de sokkal erősebb, mint előtte voltál. Az Árnyékban ugyanis hihetetlen erők rejlenek! De ezekhez csak akkor fogsz tudni hozzáférni, és csak akkor fogod tudni teljes mértékben uralni őket, ha “lemész értük a legsötétebb barlangba”, azaz a tudattalanod mélyére, és ott megismered, meghallgatod, elfogadod és szeretettel magadhoz öleled őket. Így fogod “felhozni a napfényre a mélység kincseit.”

És mégis hogyan csináljam ezt?

Erre többféle módszer is létezik. Az egyik nagyon jó eszköz erre a vizualizáció. Keress egy csendes helyet és ülj le vagy feküdj le, hunyd be a szemed és egyszerűen csak lélegezz, jó mélyeket és jó hosszan. Közben pedig figyelj befelé. Mit érzel pontosan? Hol érzed azt pontosan, a testen melyik részén? Először is fogadd el a tényt, hogy most éppen ezt érzed. Üdvözöld ezt az érzést, mintha egy régi jó ismerőst üdvözölnél, és kérdezd meg tőle: “Szia kedves Harag / Szégyen / Fájdalom / Szorongás / Akármi, örülök, hogy ismét találkoztunk. Itt vagyok és figyelek rád. Mit szeretnél most?”

És csak figyelj a válaszra. Légy nyugodt és higgadt megfigyelő. Akármit is érzel, az rendben van. Érezd át teljesen, de tudd, hogy Te magad nem ez az érzés vagy. Az érzés csak energia: engedd meg neki, hogy Benned legyen, és hagyd átfolyni magadon.

Lehet, hogy nem fog azonnal jönni a válasz. Lehet, hogy először csak egy csomó kép és indulat fog feltolulni Benned. Ez is teljesen rendben van. Adj teret ennek az indulatnak. Hadd tombolja ki magát. Nyugi, amíg meditatív állapotban vagy, addig nem fogsz másoknak ártani, mert mindezek a folyamatok Benned zajlanak csupán. Engedd meg ennek az érzésnek vagy indulatnak, hogy legyen, hogy kifejeződjön, hogy megmutathassa Neked, hogy ő milyen és mit szeretne. Ha egyszerűen csak megfigyeled őt, ítélkezés nélkül, és teret engedsz neki, és meghallgatod és elfogadod őt, akkor ez az érzés idővel, szépen lassan le fog csillapodni Benned. Mert megkapta azt, amire vágyott: a Te figyelmedet és az elfogadásodat. Erre volt szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon.

És ezzel egyúttal ez a tudattalan lelki tartalom tudatossá vált. A Te figyelmed “fénysugaránál” feljött a tudatosság szintjére. Így többé már nem kell az Árnyék sötétjében senyvednie.

Ha esetleg úgy érzed, hogy egy ilyen gyakorlat nagyon felkavarja a lelkivilágodat, az is teljesen rendben van. Egyszerűen csak minden egyes újabb feltoluló gondolat és érzés iránt legyél ugyanilyen nyitott és elfogadó, ugyanilyen higgadt és objektív megfigyelő. A felkavarodás iránt is.

Az is jó módszer, ha kiírod magadból ezeket a gondolatokat és érzéseket, majd pedig összegyűröd ezt a papirost és kidobod, vagy elégeted. Vagy akár kiabáld ki magadból az indulataidat (már ha egyedül vagy az adott helyiségben). Vagy menj el sportolni és “mozogd ki” magadból a feszültséget.

Teljesen rendben vannak a felkavarodott indulatok. Nem fognak örökké tartani. Idővel le fognak csillapodni. Ez is a gyógyulási folyamat része. Ne nyomd el és ne bélyegezd rossznak őket, inkább fogadd el őket és adj teret nekik, hadd folyjanak át rajtad.

Ha szembenézel a félelmeiddel és “a lelked sötét tartalmaival”, akkor azoknak már nem lesz hatalmuk Feletted, hanem éppen hogy Neked lesz hatalmad felettük. Ezzel pedig elsöprő erejű energiákat szabadítasz fel magadban, amelyeket ha képes vagy megismerni és elfogadni, akkor képes leszel uralni is. Aki leszállt a mélységekbe, szembenézett a legsötétebb lényekkel, és legyőzte (azaz igájába hajtotta) őket, az szó szerint megjárta a poklokat, és visszajött onnan. Az “meghalt és feltámadt”. Bejárta a Hős útját. Az ilyen ember ugyan mitől félne még az életben?

Szívesen igénybe vennél szakmai segítséget az érzelmeid megfelelő kezelése terén? Akkor jelentkezz egy személyes beszélgetésre. Kattints a lenti gombra és foglalj magadnak egy tetszőleges időpontot!

Ezeket olvastad már?

Hogyan éld túl a Valentin-napot?

Ismét itt a Valentin-nap. A szerelmesek ünnepe. Te szereted ezt a napot? Várod már? Készülsz rá? Vagy éppen a hátad közepére sem kívánod, és csak…

A valódi önbizalom alapja

Vajon honnan ered a stabil önbizalom és a nyugodt magabiztosság? Mi a titka azoknak az embereknek, akik szinte mindig kedvesek, nyugodtak, és csak úgy sugárzik…

Kapcsolataink és szeretteink: életünk legerősebb formálói + 5 tipp a kapcsolataink ápolására

Ha most megkérnélek, hogy nevezd meg azt az 5 embert, akik a legfontosabbak a Számodra: kiket neveznél meg? És ha azt kérdezném Tőled, hogy ki…