Önelfogadás. Csak fogadd el magad. Fogadd el önmagadat úgy, ahogy vagy. A csapból is ezek a mondatok folynak. “Jó, jó, de mégis HOGYAN tegyem ezt, amikor egy csomó dolgot képtelen vagyok elfogadni magamon?” Miért olyan nehéz a valódi önelfogadás, és hogyan lehet mégis megtenni?

Tippekben manapság nincs hiány. Tedd ezt, tedd azt, ne csináld ezt, hagyd abba azt, helyette inkább próbáld ki ezt, meglátod, jobb lesz majd! Néhány korábbi bejegyzésemben – például itt, itt és itt – én is megosztottam pár tippet arról, hogy hogyan tudjuk növelni az önbizalmunkat, és hogyan tudunk elégedettek lenni önmagunkkal. Ezek a tippek tényleg sokat tudnak segíteni abban, hogy a mindennapjainkat magasabb önbecsüléssel és elégedettebben éljük. De mi a helyzet az önelfogadással? 

A rengeteg tippet látva az lehet az érzésünk, hogy manapság valahogy mindenki tudja (az eszével), hogy mit kellene csinálni ahhoz, hogy az ember jobban érezze magát és boldogabb legyen. Hogy lehet akkor az, hogy mégsem szaladgál körülöttünk olyan sok boldog és elégedett, önbizalomtól duzzadó emberke?

Az a helyzet, hogy hiába elérhetőek ezek a tippek, a legtöbben mégsem teszik meg őket. De miért? Azért, mert ésszel tudni valamit nem elég. Ez a felszíni szint. Ha ezen a szinten valamiről valamit tudunk, az csak egy információ. És ha egy információ a felszínen marad és nem megy lejjebb, akkor nem válik a részünkké, és nem lesz belőle valódi belső tudás.

Mit tudunk tenni azért, hogy az információból valódi belső tudás legyen?

Először is kezdjük azzal, hogy mit NE tegyünk.

Ami nem működik

Gyakori tipp az önelfogadás gyakorlására, hogy állj a tükör elé és mondd magadnak tízszer: “Szeretem magam. Elfogadom magam.” Vagy a hosszabb verziót: “Szeretem és elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok.”

Nos, azt nem mondom, hogy ez a technika soha senkire nem hat. Inkább úgy mondanám, hogy vannak, akiknél ez működik, de náluk is viszonylag alacsony hatásfokkal. Hogy miért? Azért, mert ez egy racionális kijelentés. Olyan, mintha azt mondanád: “most éppen olvasok”. Ez egy információ. Az elméd elfogadja ezt a kijelentést, DE nem kapcsolódik hozzá sem érzelem, sem pedig tettek. Ezért ez a kijelentés nem hat Rád mélyen, hanem a felszínen marad, és a legtöbbször hamar el is tűnik onnan.

A lelkünkre és az érzelmeinkre nem úgy tudunk hatni, hogy racionálisan kijelentünk valamit az érzelmeinkRŐL, hanem úgy, hogy olyan dolgokat gondolunk, mondunk és teszünk, amelyek erőteljes érzelmi reakciókat váltanak ki belőlünk.

Próbáld ki: mondd azt magadban, hogy “szeretem a csokifagyit”, majd pedig azt, hogy “hú tudok egy helyet, ahol isteni csokifagyit adnak! Még ropogós kis csokidarabkák is vannak benne! Imádom, ahogy a számban lágyan szétmállik az a mennyei csokikrém!”

Nos, melyik mondat váltott ki belőled erőteljesebb érzelmi reakciót?

Ami működik

Az önelfogadással is hasonló a helyzet. Nem úgy fogod tudni elfogadni saját magadat, ha naponta százszor elmantrázod a tükörképednek, hogy “elfogadom magamat”. Hanem úgy, ha egy elfogadó, szeretetteljes hozzáállással viszonyulsz magad felé, azaz alaposan szemügyre veszed saját magadat kívül-belül, és mindent elfogadsz, amit csak felfedezel magadon vagy magadban. MINDENT.

Minden gondolatot, ami átsuhan az agyadon. Minden érzést, ami felbukkan benned. A negatívakat is, sőt különösen azokat. Minden tulajdonságodat és minden képességedet. Minden korlátodat és minden tehetségedet. Minden múltbeli döntésedet. Minden jelenlegi vágyadat. Minden jövőre irányuló tervedet. Minden egyes testrészedet.

És minden egyes részedre, érzésedre, vágyadra, félelmedre, gondolatodra, tulajdonságodra, személyiségvonásodra mondd el ezt a három varázsszót:

“EZ TELJESEN NORMÁLIS.”

Ha mindenképpen szeretnél egy mantrát mondogatni magadnak, próbáld ki ezt! Mondd magadnak ezt a három szót, valahányszor úgy érzed, hogy nem tudod elfogadni valamelyik részedet, érzésedet vagy tulajdonságodat. Tudd, hogy BÁRMI is az, ami iránt ellenállást érzel, az valójában teljesen normális, egészséges, emberi dolog.

Sőt még maga az ellenállás is normális! Ezt is fogadd el. Ha ezt érzed magadban, nyugodtan mondd magadnak: “Úgy tűnik, most van bennem egy kis ellenállás ezzel az elfogadással kapcsolatban. Rendben. Ez teljesen normális.” És engedd meg magadnak, hogy ellenállást érezz. Engedd meg az ellenállásnak, hogy Benned legyen. Ha így teszel, hamar meg fogod tapasztalni, hogy minél hamarabb elfogadod az érzéseidet, különösen a kellemetlen érzéseket, azok annál hamarabb elkezdenek csillapulni Benned

“De mit tegyek, ha van néhány olyan részem, döntésem, érzésem, vágyam, félelmem, amit képtelen vagyok elfogadni magamban?”

Azt javaslom, hogy először is lélegezz mélyeket. Ha teheted, csendesedj el és hunyd le a szemed, és csak érezd, ahogy a levegő ki-be áramlik a tüdődbe a légutaidon keresztül. 4-5 lassú lélegzetvételen át figyelj befelé, figyelj a légzésedre. Érezd a testedet. Érezd, hogy ÉLSZ, hogy minden sejted él és érted dolgozik, hogy az élet áramlik Rajtad keresztül.

Majd képzeld magad elé azt a dolgot, amit nem tudsz elfogadni magadban. Ez lehet egy testrész, egy döntés, egy múltbeli tett, egy érzés, egy vágy, bármi. Nézd meg jól ezt a dolgot. Halld a hangját. Érezd az ízét, az illatát, a tapintását. Majd mondd magadban lassan: “Ez VAN. És ez teljesen rendben van. Ez teljesen normális. Ez teljesen egészséges. Én ezzel együtt is jó vagyok. Én ezzel együtt is ugyanúgy szerethető vagyok.” 

“De mit tegyek akkor, ha mások nem fogadnak el? Ha mások megjegyzéseket tesznek rám a külsőm miatt, az ízlésem miatt, egyes tulajdonságaim vagy döntéseim miatt?”

Ha a környezetünk nem fogad el minket, az nem egy jó érzés. Természetes, hogy ilyenkor rosszul érezzük magunkat, hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy el- és befogadjanak minket úgy, ahogy vagyunk.

Sokan ilyenkor elkezdenek a környezetük elvárásaihoz igazodni, és felvesznek egy álarcot, amiről úgy látják, hogy a környezetük azt könnyebben elfogadja. Ez egy érthető önvédő reakció – ahogy az is érthető, hogy miért érzik magukat sokan egy idő után egyre rosszabbul az álarc mögé bújva.

Mások ilyenkor felkiáltanak, hogy “engem nem érdekel mások véleménye!”, és falat emelnek maguk köré, a közöny páncélja mögé bújnak, hogy a bántások ne tudják elérni őket. Ez is egy teljesen érthető önvédő reakció. Az ilyen emberek látszólag szabadok és boldogok, hiszen “azt csinálnak, amit akarnak, és nem foglalkoznak másokkal”. Valójában azonban belül sokszor egyáltalán nem érzik jól magukat, mert valahol igenis fáj nekik az, hogy mások nem fogadják el őket. Ez a “ne foglalkozz másokkal!” felkiáltás egyfajta tehetetlen védekezés.

Mit lehet akkor tenni?

Azt javaslom, ne harcolj az ellen, ami VAN. Pontosan ezt jelenti az elfogadás: tudomásul venni azt, ami VAN, kívül és belül egyaránt, és igent mondani a valóságra. Kimondani azt, hogy “Oké, most ez van. Rendben. Elfogadom.”

Az igazság az, hogy Neked nincs szükséged mások elfogadására ahhoz, hogy Te el tudd fogadni saját magadat. Ha mások nem fogadják el a Te külsődet, a Te ízlésedet, a Te személyiségedet: ez az ő döntésük, ez az ő választásuk. Ez az ő dolguk, nem a Tiéd.

A Te dolgod az, hogy fogadd el saját magadat – és fogadd el őket is, a döntéseikkel együtt. Nekik nem kötelességük az, hogy Téged elfogadjanak. Ők szabad emberek, azt csinálnak, amit akarnak (ahogy Te is). Szívük joga azt az opciót választani, hogy nem fogadnak el Téged. Neked viszont nincs szükséged az ő elfogadásukra (vagy mai divatos szóval élve: az ő toleranciájukra) ahhoz, hogy Te boldog legyél, és hogy végre békében, biztonságban érezd magad.

A jó hír az, hogy Te is szabad ember vagy: úgy dönthetsz, ahogy csak akarsz. Ha akarod, választhatod azt, hogy Te elfogadod őket így, az elutasításukkal együtt is. Ez a Te döntésed, a Te szabad választásod.

Amint megérted, hogy Neked nincs szükséged mások elfogadására ahhoz, hogy Te el tudd fogadni saját magadat, határtalan szabadságot fogsz megtapasztalni.

Természetesen nem azt mondom, hogy legyél felhőtlenül boldog egyedül a nagy önelfogadásban, miközben körülötted mindenki elutasít Téged. Ez nyilván nem egy ideális állapot. Ilyenkor először is érdemes megvizsgálni, hogy vajon miért nem fogadnak el Téged a többiek? Lehet, hogy egy bizonyos zavaró vagy durva magatartásformádat nem szeretik? Ezen könnyűszerrel tudsz változtatni egy kis odafigyeléssel és kellő önuralommal. Az önuralom, önfegyelem, önkontroll nagyon sokszor a szeretet megnyilvánulása.

Ha viszont valami olyan dolog miatt utasítanak el Téged, amin nem tudsz változtatni, például a személyiséged vagy az érdeklődésed miatt, akkor a legjobb, amit tehetsz, az, ha új közösséget, új embereket keresel: olyanokat, akik hasonlítanak Hozzád, akik hasonló ízlésűek, és hasonló dolgokat szeretnek csinálni, mint Te. Közöttük nagy eséllyel fogsz találni olyanokat, akik elfogadnak majd Téged

“De ha elfogadom magamat, akkor ez nem azt jelenti, hogy megrekedek ebben a mostani állapotomban, és ezután nem fogok már tovább fejlődni vagy megváltozni?”

Dehogyis! Épp ellenkezőleg! Az önelfogadás nem egy szomorú, megkeseredett “hát ez van, nincs mit tenni, ez most már mindig így marad” szintű beletörődés. A valódi elfogadás azt jelenti, hogy elfogadom, hogy MOST EZ VAN. Ez az állapot a kiindulópont. Innen lehet elindulni. De ahhoz hogy elinduljunk, tudnunk kell, hogy most éppen hol tartunk.

És pontosan ez az elfogadás paradoxona: amint képesek vagyunk teljesen elfogadni magunkat, abban a pillanatban kinyílunk, elkezdünk növekedni, és egész egyszerűen AKARNI fogunk változni egy jobb irányba.

“Tehát akkor nyugodtan lehetek bunkó másokkal, ha egyszer elfogadtam, hogy én ilyen vagyok?”

Természetesen nem. Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy nyugodtan viselkedj bántóan másokkal, mert “Te már csak ilyen vagy”. TE valójában nem ilyen vagy! Ez egy tanult viselkedés, amit egyszerűen csak megengedsz magadnak, mert így döntöttél. De bármikor dönthetsz úgy, hogy mostantól kezdve másként fogsz viselkedni. Te irányítod a saját viselkedésedet. A döntés és az irányítás a saját viselkedésed fölött mindig a Te kezedben van.

Az önelfogadás elsősorban nem a tanult magatartásformákra vonatkozik (és a legtöbbször nem is ott ütközik kihívásokba), hanem olyan dolgokra, amiket nem tudunk változtatni: pl. a genetikánk, a családunk, a környezetünk, a múltunk, a sérüléseink, a traumáink, a képességeink stb. Ha ezeken a területeken gyakorlod a kedves, szeretetteljes, befogadó hozzáállást, amely minden megváltoztathatatlan dologra bölcs nyugalommal kimondja azt, hogy: “Rendben van. Ez van. Ez ilyen. Ez teljesen normális.” – sőt ha még azt is ki tudod mondani gondolatban ennek a dolognak, hogy “köszönöm, hogy vagy, köszönöm, hogy ilyen vagy, te pont így vagy jó, ahogy vagy” –, akkor lassan, de biztosan elindulsz a valódi lelki béke és a valódi szabadság megtapasztalása felé.